Bemutatás
Ökumenizmus
Eredeti értelmében (a görög oikosz=ház szóból származva) az 'oikumené' a lakott földet jelenti, azaz a hellénista civilizáció, majd később a római birodalom által átfogott világot.
Az ~, mint mozgalom; azon fáradozik, hogy előbb-utóbb megvalósuljon a Krisztusban hívők egysége.
Az ~, mint teológiai tudomány: a mozgalom résztvevőivel és az egység lehetőségi feltételeivel foglalkozik.
LEGFRISSEBB HÍREK
A világ legextrémebb kóbor hulláma nagyobb volt mint egy négyemeletes ház
Az úgynevezett kóbor hullámok létezését sokáig csupán a tengerészek szóbeszédének tartották a kutatók: a beszámolók szerint hajók süllyedtek el nyom nélkül, a t... Szegényeknek gyűjt Orbán Ráhel – "Olyan családban nőttem fel, ahol mindig is fontosnak tartottuk az adományozást"Eredeti skót tojás14-szer vágta kését a búvár a fogorvosnőbe – Előbb pert indított, majd ámokfutásba kezdett SándorEgy elhaladó csillag száműzheti a Földet a NaprendszerbőlA Vatikán ingyenes fogászati ellátást kínál a római szegényeknekOtthon Centrum: vége az extrém drágulásnak BudapestenHa van otthon buborékfóliád, igazi kincs van a birtokodban – erre használhatod!Kocsis Máté szerint nem vezet a Tisza Párt, "ezt mindenki tudja, aki politikával foglalkozik""Ahhoz nem lehet hozzászokni, hogy egy gyereknek elfagy a lába, mire beér az óvodába, mert nincs csizmája" – Interjú Barát Hellával, az Örökbe fogadok egy ovit! mozgalom alapítójávalElőbb is mondhatták volna: Így mentsd meg a kukacos cseresznyétLawson hoppon maradt, majd később gondolkodik el a Red Bull döntésénKongatja a vészharangot a Fehér Ház: hamarosan elfogy az Ukrajnának szánt pénz